VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


VÁMBÉRY Ármin, Wamberger Hermann
( Szentgyörgy, 1832. március 19. - Budapest, 1913. szeptember 15. )

orientalista, egyetemi tanár

1860-tól az MTA levelező, 1876-tól rendes, 1894-től igazgatósági tagja. Szegény zsidócsaládban született, bal lába hároméves korában megbénult. A helyi népiskolába 12 éves koráig járt. Azután rövid ideig szabóinas, majd a falusi kocsmáros gyerekének házitanítója. A szentgyörgyi piarista gimnáziumban 1845-től, a soproni evangélikus líceumban 1847-től, majd Pozsonyban és Pesten a piaristáknál tanult. Közben házitanítóként kereste meg a fenntartásához és későbbi iskoláztatásához szükséges pénzt. 1856-ban Csetényben, a Grünfeld családnál volt házitanító. A Küzdelmeim c. kötetében írja meg, november 11-én miként volt részese annak, amikor egy bakonyi rablóbanda (politikai menekültek csoportja?) fegyveresen támadt a tehetős zsidócsaládra. Tizenhat éves korában már folyékonyan beszélt magyarul, latinul, franciául és németül, tanulta az angolt, a skandináv és a szláv nyelveket. 1857-ben Eötvös József báró támogatásával Konstantinápolyba utazott, ahol 1858-ban jelent meg első műve, a német–török és török–német szótár. 1861-ben visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy az MTA támogatásával felkutatja a magyarok őshazáját. Ősszel, Rasid Effendi néven, szunnita dervisnek öltözve indult útnak, bonyodalmas utazás végén 1864 májusában érkezett vissza Pestre. 1865 és 1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanára. Több tudományos társaság, többek között a Royal Geographical Society is tiszteletbeli tagjául választotta. Útirajza is Londonban jelent meg először. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, amelynek 1889 és 1890 között elnöke volt.
  M.: Deutsch-türkisches–Türkisch-deutsches Wörterbuch. Konstantinápoly, 1858. – Dervisruhában Közép-Ázsián át. 1864; Bp., 1966; Dunaszerdahely, 2000. – A keleti török nyelvekről. Pest, 1869. – Oroszország hatalmi állása Ázsiában. Pest, 1871. – Az iszlám a XIX. században. Lipcse, 1875. – A hunok és avarok nemzetisége. Bp., 1881. – A magyarok eredete. Bp., 1882. – A magyarság keletkezése és gyarapodása. Bp., 1895; Dunaszerdahely, 2003. – Küzdelmeim. London 1905, Bp., 1905; Dunaszerdahely, 2001. – A magyarság bölcsőjénél. Bp., 1914. – Oroszok. Bp., 1915. – Hogyan határoztam el, hogy Európába utazom ... Bp., 1915.
  I.: Vámbéry Ármin emlékezete. Bp., 1986. – HAZAI György: Vámbéry inspirációk. 2009. – MKtL XIV. köt. – RÚL XVIII. köt. – Szinnyei. XIV. köt. – ÚMÉL VI. köt. – ÚMIL 3. köt.